Kedvenc receptjeim

2023.jan.29.
Írta: zsuzsien komment

Cékla burger (vegán)

Finom lett az ebből készült "ham"burger. Jó az állaga is.Ennyiből kb 7 nagy cékla pogácsa lett, 7 hamburgerbe való, elég lehet 2 főre a fele is.

Hozzávalók

  • 1 nagy vagy 2 közepes fej cékla lereszelve/késes aprítóban ledarálva – kb. 2 bögrényi lesz - csak 1 kisebb cékla elég
  • 1 konzerv fehér bab lecsepegtetve, összetörve – nem péppé - más bab is jó, kb 200 g kell, ha csak fél adagot csinálok
  • ¾ bögre (bögre=2,3dl) egész (gluténmentes) zabpehely - fele elég
  • ½ bögre (gluténmentes) zsemlemorzsa - fele elég
  • 1 nagy fej hagyma nagyon apróra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma lepasszírozva
  • 1 evőkanál tahini - ezt kihagytam, kevés oliva olajat viszont raktam bele
  • 1 teáskanál só
  • 1/8 kiskanál bors, kurkuma, őrölt kömény
  • 1 kiskanál kakukkfű

Elkészítés

  • 1.egy nagy tálban keverjük össze a hozzávalókat, pihentessük 10 percig
  • 2.formázzunk enyhén nedves kézzel hamburger pogácsákat belőle (ha nem szeretnénk, hogy befogja a kezünket, használjunk gumikesztyűt)
  • 3.helyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsire
  • 4.előmelegített sütőben 180 fokon süssük őket 30-35 percig, félidőben fordítsuk meg őket)
  • 5.már tehetjük is a hamburger zsömlénkbe vagy tálalhatjuk rizzsel is magában
Címkék: Főétel, Konyha, Vegán

Mézes puszedli torta

Lenyűgöző ötlet, meg is csináltam, ez alapján.

Egyből dupla adagot készítettem:

Hozzávalók

24 cm-es tortaformához:

  • 32 dkg liszt (fele teljes örlésű)
  • 2 tk szódabikarbóna
  • 4 tk őrölt gyömbér
  • 4 tk őrölt fahéj
  • 1 tk szegfűszeg
  • vagy az előző 3 helyett 2-3 evőkanál mézes kalács fűszer keverék
  • 12 dkg cukor, lehet teljesen eritrit, vagy xillit
  • 2 tojás
  • 15 dkg méz
  • 2 dl olaj, fele lehet kókuszzsír is
  • 1,5 dl forró víz

máz:

  • 15 dkg porcukor
  • 4 ek. narancslé
  • negyed narancs héj
  • pici citromsav
  • Érdemes figyelembe venni, hogy akkor nem csurog le a tortáról, ha elég sűrű, vagyis a cukor mennyisége biztos, ezt kell hígítani narancslével

Elkészítés

  1. A piskótához a lisztet, a szódabikarbónát, a fűszereket, a cukrot, a kakaót, és a tojást egy nagy tálban összekeverjük. (Én a szokásos módon előbb felvertem a tojást a cukorral és ebbe tettem a fűszeres lisztet.)Mézespuszedli torta készítése
  2. Ezután hozzáadjuk a mézet, az olajat, és a forró vizet és az egészet robotgéppel simára keverjük. (A végén tettem bele az összeolvasztott olajos mézet, tovább kevertem, majd a legvégén a forró vízzel felöntöttem, de vigyáztam, hogy ne legyen túl folyós.)Mézespuszedli torta készítése
  3. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 175 fokra előmelegített sütőben kb. 20 (a dupla adagot 40 perc alatt) perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is teljesen átsült-e, ha szükséges, pár percre tegyük még vissza.Mézespuszedli torta készítése
  4. Rácsra tesszük, és megvárjuk, amíg teljesen kihűl.
  5. Ekkor középen félbevágjuk, hogy két lapot kapjunk.
  6. A baracklekvárt kicsit meglangyosítjuk, hogy kenhető legyen és megkenjük vele az alsó lapot. Tettem bele aszalt szilvát. Finom lett, de a lekvár nem fogta össze a két lapot, így evés közben is szét esett.Mézespuszedli torta készítése
  7. Óvatosan ráhelyezzük a másik lapot.
  8. A mázhoz a porcukorhoz adjuk a reszelt narancshéjat, és a 4 ek. narancslevet és simára keverjük. Pár percet hagyjuk állni, hogy a buborékok kimenjenek belőle.Mézespuszedli torta készítése
  9. A torta közepére öntjük a mázat és óvatosan elsimítjuk minden irányba.Mézespuszedli torta készítése
  10. Legalább 1 órát pihentetjük, hogy a máz megdermedjen.
  11. Tálalás előtt díszíthetjük mézespuszedlivel, szórócukorral, vagy bármi mással, ami épp a hangulatunkhoz illik.

Mézespuszedli torta

Címkék: Konyha, Sütemény

Vegán sajt

eredeti

Nem volt ez végül annyira jó!!!

itt egy kivonat:

Pofonegyszerű, ennyi az egész:

Mi csökkentett rosttartalmú bagettel (RECEPT ITT!) ettük (ez a legjobb a gyomornak!)”

cukkini sajt

Hozzávalók:

Elkészítés:

A cukkinit megpucoltam, felkarikáztam, megfőztem, majd átszűrtem az aprítógépbe (nem csepegtettem le, nem baj ha egy kis főző víz is kerül a gépbe).
Ehhez adtam a 3 ek. zselatint, 1-2 tk. citromlét (sajnos nem mértem) és ízlés szerint fűszereztem, ízesítettem. Végig kóstolgattam, így tudtam beállítani finomra az ízét.
Ezután formába öntöttem, megvártam, hogy kihűljön, végül pár órára hűtőbe tettem.
Mikor kellőképpen megdermed gyönyörűen szeletelhető. smile hangulatjel

Pudingos keksz

Módosítás (még nem próbáltam):

Hozzávalók
  • 100 g kókusz zsír (50) + margarin (50)
  • 40 g eritrit, vagy xillit,
  • 1 cs. bourbon vaníliás cukor (elmaradhat)
  • csipet só
  • 120 g liszt: teljes őrlésű 80 g + síma liszt 40 g
  • 1 cs. (40 g) pudingpor, vagy kukorica keményítő + kakaópor, vagy vanília aroma, vagy esetleg ki lehetne próbálni valamilyen illatos gyűmölcsteát filterből
  • Az elkészítés megegyezik a részletesen leírttal 

Eredeti recept:

Hozzávalók
Vaníliáshoz::
  • 100 g margarin
  • 40 g porcukor,
  • 1 cs. bourbon vaníliás cukor
  • csipet só
  • 120 g liszt
  • 1 cs. (40 g) vaníliás pudingpor
Epreshez:
  • 100 g margarin
  • 40 g porcukor,
  • csipet só
  • 120 g liszt
  • 1 cs. (40 g) epres pudingpor
Csokishoz:
  • 100 g margarin
  • 50 g porcukor,
  • csipet só
  • 110 g liszt
  • 1 cs. (49 g) csokoládés pudingpor
Leírás
A három féle ízű keksz tésztáját, háromszor egymás után gyúrom össze.
  1. A vaníliással kezdem, majd az epres, végül pedig a kakaós tészta. Ugyanazt a tálat használom mindháromhoz, így csak egyszer kell mosogatni. Miután elkészítettem az első tésztát, beteszem pihenni a hűtőbe. Aztán készítem az epreset, majd az is megy a hűtőbe, végül pedig a csokisat.
  2. Formázásnál a vaníliással kezdek, addig a többi még pihen a hűtőben, majd az epres, utolsónak pedig a csokis kerül ki a hűtőből formázásra.
  3. Én dr. Oetker főzős pudingport használtam. 1-1 csomag pudingpor került a kekszekhez. Természetesen lehet másféle ízű pudinport is használni, ki milyet szeret, vagy milyen van otthon. Egy adagból 20 db keksz lesz. Formázásnál 20 db kb. 15 g-os kis golyókat formázunk.
  4. A fenti mennyiségből 20-20-20 db keksz lesz, összesen 3 tepsivel.
  5. Aki többet szeretne készíteni, duplázza vagy triplázza meg a fenti mennyiségeket.
Vaníliás tészta összeállítása:
  1. Gépi habverővel elkeverem a puha margarint a porcukorral, vaníliáscukorral, csipet sóval, majd hozzáadom a lisztet és a pudingport és puha tésztává gyúrom. Beteszem a hűtőbe pihenni.
  2. Ugyanígy járok el a másik két tésztával.
  3. Sütőt 180 fokra előmelegítem.
  4. Majd a vaníliás tésztát kiveszem a hűtőből, és 20 db kb. 15 g-os golyót formázok a tésztából.
  5. A golyókat sütőpapírral fedett tepsire teszem, majd egy likőrös pohár talpával enyhén lelapítom, azaz mintázom. (4 cm átmérőjű a pohár talpa)
Sütés:
  1. Majd 13-15 perc alatt, 180 fokos sütőben készre sütöm.
  2. Így járok el az epres és a csokis tésztával is.
  3. Sütésnél figyeljünk, nem szabad színesre sütni, mert akkor kiszárad a keksz.
  4. Amikor kihűltek a kekszek, mehetnek a dobozokba, üvegekbe, ki miben tárolja a finomságokat.
Megjegyzés
Akinek nincsen kéznél mintás talpú pohara, csak simán lapítsa el a golyókat a két tenyere között. Akinek van kedve és ideje, még villával nyomhat bele mintát, a neten láttam, az is nagyon mutatós megoldás.
Címkék: Konyha, Sütemény

Karácsony 2022.

December 20.-tól Január 2.-ig leszek szabin.

Karácsonyfa állítás és díszítés, sütemények sütése, portörlés, mosás, vasalás, pakolás-Zsófiék itt alszanak 26-án.

Sütni kéne:  mézes puszedli,  kakaós kuglóf, kókuszgolyó , mini beigli (yt-on), gyümölcsös szelet, a tetejére tudtunk marcipánt tenni, sajtos rúd, karácsonyfára is rakható jégcsap süti (kicsit több kókusz is mehet bele), igazi beigli , babka

köret ötletek (ebből semmi sem valósult meg): tócsni, panelle (csicseriborsós mártogatós), zöldség felfújt, narancsos répa mártás, bolognai mártás

Menü:

ebéd ötletek: zöldséges, csirkemelles tészta, toszkán paradicsomleves, Anyutól töltött káposzta ebédre, esetleg egy jó hagyma leves előtte, tejszínes tészta (kukorica / borsó, csirkemell, répa, fokhagyma)

december 20. k: tárkonyos raguleves, citromos csirke

december 21. sz: túrós tészta

december 22. cs: sült tarja

december 23. p: nem lehet abbahagyni csirke

december 24. szo: sajtleves, csúsztatott palacsinta, sült hal és aszalt szilvával töltött csirkemell baconbe göngyölve

december 25. v: Anyuéknál: húsleves + valami, rendelik a tortát

december 26. h: itt lesz a családi karácsony, elsősorban rendelünk kaját, de desszertet készítek: mézes puszedli torta lett, nagyon ízlett

december 27. k: dolgozok, menetrend, ÜT - Apuci főz, ha kell 

december 28. sze: dolgozok, menetrend, ÜT - Apuci főz, ha kell 

december 29. cs: tépett hús

december 30. p: marha steak sült répával és céklával

december 31. szo: füstölt, főtt sonka, tojás, saláta, torma (mint Húsvétkor), este: buli az IH-ban

január 1. v: lencse főzelék, füstölt, főtt sonkával

január 2. h: fűszeres húsgombóc fokhagyma mártással, tésztával

január 3. k: munka

Csokis gesztenyés muffin

Hozzávalók

  • 25 dkg gesztenyepüré
  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 8 dkg vaj
  • 8 dkg étcsoki
  • 2 db tojás
  • 2 evőkanál kakaó
  • 1 dl tej
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • rumaroma

A vajat keverd habosra a cukorral, a vaníliás cukorral, a tojásokkal, a rumaromával, majd add hozzá a villával megnyomkodott gesztenyepürét és a tejet. Vegyítsd a lisztet, a kakaót, a sütőport, és kanalanként adagold a gesztenyés masszához. Végül tedd hozzá a kis darabokra vágott, jó minőségű étcsokit.
 

Kanalazd a tésztát a papírral bélelt muffinformákba. Ne töltsd tele a mélyedéseket, mert a muffin sülés közben tovább nő. A 180 fokon előmelegített sütőben süsd 20 percig. Végezz tűpróbát, ha a tésztába szúrt tűre vagy késre nem tapad massza, kiveheted. Ellenkező esetben süsd tovább. Tálalás előtt szórd meg porcukorral.

Címkék: Konyha, Sütemény

Saganaki

Isteni finom a kagyló saganaki, de ha csak sajt van benne, az is jó.

A fiúknak apróra vágott csirkemellel készítem a kagyló helyett.

Ez egy jó recept:

Sült paradicsomos-fetás tenger gyümölcsei fokhagymás kenyérrel

A saganakihoz

600 g tenger gyümölcsei (kagyló, tintahal, polip, garnéla)
200 g krémes feta sajt
3 db paradicsom / 300 g paradicsomlé
2 db vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
fél dl extra szűz olívaolaj
2 db babérlevél
2 tk frissen őrölt bors
1 tk petrezselyem
fél tk kakukkfű
fél tk rozmaring
fél tk oregánó
fél tk parajdi só
fél citrom leve

A fokhagymás kenyérhez

1 db ciabatta
3-4 gerezd fokhagyma
extra szűz olívaolaj

 Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

A hagymákat és fokhagymákat megpucoljuk és felszeleteljük. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, üvegesre dinszteljük rajta a hagymákat, majd kicsivel később hozzáadjuk a fokhagymákat is. Ha megpirultak (fontos, hogy ne égjenek meg!), felöntjük a borral (bátrak egy kupica úzóval is megpróbálhatják) és megvárjuk, amíg elpárolog. Ezután hozzáadjuk a paradicsomokat vagy a paradicsomlevet, a fűszereket, a tenger gyümölcseit és sózzuk, borsozzuk. 10 percig főzzük, majd átöntjük egy hőálló edénybe. A feta felét szétmorzsoljuk és a paradicsomos szószhoz keverjük, a másik felét nagyobb darabokban szétszórjuk a tetején, majd a sütőbe tesszük és 25-30 perc alatt készre sütjük.

A fokhagymás kenyérhez egy kevés olajat serpenyőben felhevítünk, a ciabattát átlósan felszeleteljük. Ha elég meleg és folyós az olaj, a kenyérszeleteket egy nagyon rövid pillanatig belemártjuk az olajba, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsire fektetjük őket. Megszórjuk az apróra vágott vagy zúzott fokhagymával, kicsit megsózzuk, ízlés szerint akár meg is borsozhatjuk, és a sütőbe tesszük 2-3 perccel korábban, mielőtt a saganaki teljesen elkészülne.

Együtt vesszük ki őket a sütőből, és még melegen egy igazi görög különlegességgel fogyasztjuk: Retsinával. Aromáját az alapborba kevert fenyőgyanta adja (amit természetesen később eltávolítanak), így az alapbor szőlőjének gyümölcsössége mellett a gyanta rozmaringos, fenyős, kicsit borsos íze is érződik. Az illata pedig a fenyőerdőket idézi. ❤

Boltokban ritkán kapható, ezért érdemes valamilyen különlegesebb italokat is áruló webshopból rendelni, egy alkalommal mindenkinek ki kell próbálnia! �

Címkék: Főétel, Konyha

Húsvét 2022

Péntek: lesz még piac!

megfőzni a sonkát és a tojást

megsütni a kovászos kalácsot

zöldfűszeres leves (nincs meg a recept, emlékezetből készítem: sóska, spenót, zöldhagyma, turbolya, tárkony, petrezselyem, medvehagyma) és amerikai palacsinta

Szombat: főtt sonka, tojás kaláccsal, friss zöldségekkel

répás brownie készítése

Vasárnap: lasagne (aznap készítve)

Hétfő:

Almás morzsasüti

Hozzávalók:

  • darab alma
  • 2 ek citromlé
  • 15 dkg barna cukor
  • 2 tk fahéj (őrölt)
  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg zabpehely (finom szemű)
  • 15 dkg vaj
  • opcionális vaníliafagylalt
  • esetleg 1 evőkanál kakaópor

Elkészítés:

Az almákat megmossuk, meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, és összekeverjük a citromlével, 2 evőkanál cukorral és 1 teáskanálnyi őrölt fahéjjal. Ezzel a keverékkel beterítjük a piteforma alját.

A sütőt előmelegítjük 170 fokra.

A maradék cukrot és fahéjat összekeverjük a liszttel és a zabpehellyel, majd az apróra kockázott vajat elmorzsoljuk benne. A morzsát az alma tetejére szórjuk. A morzsapite lényege, hogy a vaj ne olvadjon meg és morzsás állagot kapjunk. A süteményt betesszük a sütőbe, és 30-35 perc alatt készre sütjük. Melegen, vaníliafagyival tálaljuk.

Címkék: Konyha, Sütemény

Karácsony 2021.

December 18.-tól Január 3.-ig leszek szabin. Mert itthon leszek előtte és utána is.

Karácsonyfa állítás és díszítés, sütemények sütése

Sütöttem:  mézes puszedli,  kakaós kuglóf, kókuszgolyó , mini beigli (yt-on), gyümölcsös szelet, a tetejére tudtunk marcipánt tenni, sajtos rúd, karácsonyfára is rakható jégcsap süti (kicsit több kókusz is mehet bele)

köret ötletek (ebből semmi sem valósult meg): tócsni, panelle (csicseriborsós mártogatós), zöldség felfújt, narancsos répa mártás, bolognai mártás

Menü:

ebéd ötletek: zöldséges, csirkemelles tészta, toszkán paradicsomleves, Anyutól töltött káposzta ebédre, esetleg egy jó hagyma leves előtte, hagyma leves, tejszínes tészta (kukorica / borsó, csirkemell, répa, fokhagyma)

december 18. szo: tárkonyos raguleves, citromos csirke

december 19. v: túrós tészta

december 20. h: sült tarja

december 21. k:

december 22. sze: nem lehet abbahagyni csirke

december 23. cs: ezen a napon még dolgoznom kell, én adom a menetrendet, nem lehet abbahagyni csirke

december 24. p: sajtleves, máglyarakás, este halászlé rendelve

december 25. szo: Anyuéknál: sült oldalas és csülök, krumpli püré, gyümölcs leves

december 26. v: Anyuékkal itthon: minesztróne leves, sült pisztráng, francia saláta

december 27. h: itt lesz a családi karácsony, elsősorban rendelünk kaját, de desszertet készítek: tiramisu és csokis puding

december 28. k: maradék pacal kenyérrel, savanyúsággal

december 29. sze: tépett hús

december 30. cs: marha steak sült répával és céklával

december 31. p: füstölt, főtt sonka, tojás, saláta, torma (mint Húsvétkor), este: virsli tésztában sütve

január 1. szo: lencse főzelék, füstölt, főtt sonkával

január 2. v: fűszeres húsgombóc fokhagyma mártással, tésztával

január 3. h: ragacsos csirke

január 4. k: munka

süti beállítások módosítása