Kombe
Olyan, mint egy nagyon finom töltött kenyér, ami ha kihűlt lapokra szét lehet szedni.
Ebbe a receptben a facebookba akadtam bele, sorra repültek a fotók elém. De nem csak magyar oldalakon, hanem számos külföldi blogon is olvasható. Hónapok óta szemeztünk vele, most én is elkészítettem. A töltelék mindenhol más, ez is olyan ki mit szeret, talál otthon a hűtőben. Olvastam olyan török blogot ahol ezt a receptet (ugyanez szóról szóra) nem 3, hanem 6 részre osztották, tették egymásra ugyanígy, annyi különbséggel kerek lappá nyújtotta és egy pizza sütőben sütötte meg hajtogatás nélkül. De a végeredmény ugyanez a szép leveles töltött kenyér lett. A töltelékkel érdemes variálni, nálunk legközelebb kap kukoricát és reszelt sajtot is. De el lehet készíteni az édes változatát is. Érdemes mert nagyon jó a tésztája.
Hozzávalók:
A tésztához: 60 dkg liszt (ez nekem 70 dkg lett, mert túl ragadós volt a tészta), 100 ml víz, 2,5 dkg élesztő, 1 teáskanál cukor, 350 ml tej, 1 kávéskanál só
A kenéshez:
10 dkg vaj, 5 evőkanál olaj,
A töltelék: Amit én tettem bele:
330 g tejföl, 1 kisebb fej lilahagyma, 5 dkg kolozsvári szalonna, 5 dkg házi kolbász, 10 dkg gépsonka, ( A 20 dkg felvágott mindenképpen kell bele, az már mindegy milyen arányban vagy mi kerül bele.)
Tetejére kenéshez:
1 db tojás
1 marék magkeverék
Elkészítés:
Langyos vízbe keverjük a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. 15-20 percre félretesszük, míg felfut.
Tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, a felfuttatott élesztőt és a tejet, majd az egészet jól összegyúrjuk. Nekem felvett még 10 dkg lisztet a tészta (így én 70 dkg lisztet használtam hozzá), így is elég lágy tészta maradt.
A vajat megolvasszuk, hozzáadjuk az olajat összekeverjük és félretesszük.
A töltelék hozzávalóit mind apróra vágjuk
és összekeverjük a tejföllel.
A tésztát 3 részre osztjuk.
Lisztezett deszkán kinyújtjuk az első lapot, én 40*47 cm méretűre nyújtottam.
Megkenjük a vaj-olaj keverék felével.
Kinyújtjuk a második lapot is, próbáljuk ugyanakkorára, mint az elsőt és a vajas lapra fektetjük.
Erre tesszük az összes tölteléket, szépen elkenjük rajta.
Majd betakarjuk a 3. kinyújtott lappal,
amit megkenünk a maradék vaj-olaj keverékkel.
Ezután jön a hajtogatás. A tészta egyik felét behajtjuk a közepéig,
majd a másik oldalát is behajtjuk a közepéig,
ami után fentről is behajtjuk szintén a közepéig
és alulról is behajtjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, úgy hogy alulra kerüljön a hajtott rész.
Én 35*25 cm-es tepsibe tettem, amit elsőre kissé nagynak gondoltam, de mire megsült pont tökéletes méretű volt neki.
(Mivel igen lágy a tészta és tele van töltelékkel én egyszerűen rátettem a tepsim, és a deszkával együtt megfordítottam, így simán a tepsi közepén landolt.)
Egy éles késsel bevágjuk, lehet pizza vágó is, de ne vágjuk át. Sok helyen így van vágva, de láttam török oldalon ahol kockákra vágták.
1 órára meleg helyre tesszük kelni.
Ha megkelt megkenjük a felvert tojással,
és megszórjuk magkeverékkel, vagy csak simán szezámmaggal, lenmaggal, napraforgóval. (ki mivel szereti)
180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük.
Ha gyorsan pirulna a teteje vagy tegyünk, rá egy alufóliát vagy csak tekerjük kicsit lejjebb a sütőnket.
Olvass tovább: http://www.amiakonyhambolkikerul.hu/news/kombe/